PLESÓ TAMÁS

CrossTraining

A Crossfittel 2013 óta foglalkozom komolyabb szinten. Ekkortól kezdtem a sportág egyik alapjaként is szolgáló olimpiai súlyemeléssel foglalkozni. Tanulmányaimat a Testnevelési Főiskolán végeztem így már adott volt az egyéb sportági területek ismerete.

Számomra a Crossfit mint versenysport is kiemelt jelentőséggel bír, ezt támasztja alá hogy az elmúlt 5 évben szinte minden Magyar versenyen részt vettem. Viszont fontos kiemelnem, hogy az általam vezetett órák prioritása nem élsportolók képzésről szól, mind inkább az átlagember számára is elfogadható terhelés megválasztásáról, a Crossfit mozgás anyagának elsajátításáról, egészség megőrzésről (ennek egyenes következménye a jó külső) és természetesen a jó hangulatról. Továbbá ugyanilyen jelentőséggel bír számomra, hogy egy átlag ember esetleges hétköznapokba fásúltságából eredő motiváció csökkenést vissza tudjuk fordítani közös erővel, kihasználva a közösség erejét a folyamatos célok kitűzését és elérését, így kialakítani egy pozitív személyiség fejlődési irányt. Mindig nagy sikerként könyvelem el, hogy több éven át folyamatosan bővülő motivált társaság alakult ki, akik közt jó viszony, és baráti kötelékek is alakultak. Ha szeretnél egy ilyen előremutató közösséghez csatlakozni nézz le egy edzésre, de edzőscucc is legyen nálad!

Születési hely és idő:
Magasság: 180 cm
Súly: 85 kg
Szakterület: Erőedzés, Crossfit, egyéni Crossfit edzéstervezés, táplálkozás
Órák: Crossfit kezdő, haladó, elit,

Képzettségem: Semmelweis Egyetem – Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) // THOR FMT level 1.

Kedvenc gyakorlat: szinte minden
Legjobban utálom: felhúzás (ha rosszul megy)
Sportmúlt: 10 év versenyszerű kosárlabda (NBII.), Crossfit atléta jelenleg is
Kedvenc sportoló: sok van, nem fér ide

Példaképek a szakmából: Greg Glassman, James Fitzgerald ’aka’ OPT

 

Itt találhatsz meg:

Szakmai facebook oldalam


Órarend

h
k
sz
cs
p
7:00-8:00
Hétfő
7:00-8:00 :
CrossTraining
7:00-8:00 :
CrossTraining
7:00-8:00 :
CrossTraining
7:00-8:00 :
CrossTraining
7:00-8:00 :
CrossTraining
8:00-9:00
Hétfő
8:00-9:00 :
CrossTraining
8:00-9:00 :
CrossTraining
8:00-9:00 :
CrossTraining
8:00-9:00 :
CrossTraining
8:00-9:00 :
CrossTraining
17:00-18:00
Hétfő
17:00-18:00 :
CrossTraining
17:00-18:00 :
CrossTraining
17:00-18:00 :
CrossTraining
17:00-18:00 :
CrossTraining
17:00-18:00 :
CrossTraining
18:00-19:00
Hétfő
18:00-19:00 :
CrossTraining
18:00-19:00 :
CrossTraining
18:00-19:00 :
CrossTraining
18:00-19:00 :
CrossTraining
18:00-19:00 :
CrossTraining
Hétfő
7:00-8:00
CrossTraining
8:00-9:00
CrossTraining
17:00-18:00
CrossTraining
18:00-19:00
CrossTraining
Kedd
7:00-8:00
CrossTraining
8:00-9:00
CrossTraining
17:00-18:00
CrossTraining
18:00-19:00
CrossTraining
Szerda
7:00-8:00
CrossTraining
8:00-9:00
CrossTraining
17:00-18:00
CrossTraining
18:00-19:00
CrossTraining
Csütörtök
7:00-8:00
CrossTraining
8:00-9:00
CrossTraining
17:00-18:00
CrossTraining
18:00-19:00
CrossTraining
Péntek
7:00-8:00
CrossTraining
8:00-9:00
CrossTraining
17:00-18:00
CrossTraining
18:00-19:00
CrossTraining