SZABADOS ÁKOS

Thor Coach

Testnevelési Egyetemen végeztem testnevelő és gyógytestnevelő szakon. Egyetemi éveim alatt sok tapasztalatot szereztem órák tartásában és diákok motiválásában. Szakmai fejlődésemben nagy lépést jelentett a ThorGym saját Funkcionális edző képzésének elvégzése, ahol az addigi tanulmányaim összeértek és egy kerek rendszer alakult ki a fejemben. 

A továbbiakban elkezdtem funkcionális edzéssel foglalkozni,csoportos és személyi edzések keretén belül a hétköznapi emberek életét jobbá tenni azzal, hogy mozgáson keresztül javítom a teljesítményüket, és csökkentem az esetleges sérülések kialakulásának kockázatát. 

Azt gondolom, hogy az embereknek életük végéig folyamatosan tanulni kell. Ezért figyelmet fordítok arra, hogy képezzem magam az edzői szakmával, rehabilitációval, mozgással, táplálkozással kapcsolatban. Ugyanakkor ismerem a határaimat és ha egy adott témában nem vagyok kompetens, akkor szakemberhez fordulok, hogy közösen fel tudjuk tenni a pontot az i-re.

Fontosnak tartom, hogy olyan hasznosítható tudást adjak át a tanítványaimnak, amely az életük sok egyéb területén is pozitív változást okoz. A mozgás gyógyszer és igenis a jól megtervezett és személyre szabott edzésben van az egészség egyik kulcsa. 

Születési hely: Dömös

Születési idő: 1996.04.01
Magasság: 183cm
Szakterület: Funkcionális edzés
Órák: Beavatás, Athletic Body, UST, Személyi edzés

Képzettségem: Testnevelési Egyetem: testnevelőgyógytestnevelő-egészség fejlesztő tanár // testépítés és fitnesz sportedző // Thor FMT level I.

Kedvenc gyakorlat: TGU 
Legjobban utálom: nincs
Sportmúlt: Korfball

Példaképek a szakmából: Tanos Bálint, Michael Boyle

Ahol megtalálsz:https://www.facebook.com/akos.szabados.35


Órarend

h
k
sz
cs
p
7:00-8:00
Hétfő
7:00-8:00 :
ATH / UST
7:00-8:00 :
7:00-8:00 :
ATH / UST
7:00-8:00 :
7:00-8:00 :
ATH / UST
8:00-9:00
Hétfő
8:00-9:00 :
Beavatás/UST
8:00-9:00 :
8:00-9:00 :
Beavatás/UST
8:00-9:00 :
8:00-9:00 :
Beavatás/UST
17:00-18:00
Hétfő
17:00-18:00 :
ATH
17:00-18:00 :
17:00-18:00 :
ATH
17:00-18:00 :
17:00-18:00 :
ATH
18:00-19:00
Hétfő
18:00-19:00 :
UST
18:00-19:00 :
UST
18:00-19:00 :
UST
18:00-19:00 :
UST
18:00-19:00 :
UST
19:00-20:00
Hétfő
19:00-20:00 :
Beavatás
19:00-20:00 :
UST
19:00-20:00 :
Beavatás
19:00-20:00 :
UST
19:00-20:00 :
UST
20:00-21:00
Hétfő
20:00-21:00 :
UST
20:00-21:00 :
ATH
20:00-21:00 :
UST
20:00-21:00 :
ATH
20:00-21:00 :
Hétfő
7:00-8:00
ATH / UST
8:00-9:00
Beavatás/UST
17:00-18:00
ATH
18:00-19:00
UST
19:00-20:00
Beavatás
20:00-21:00
UST
Kedd
18:00-19:00
UST
19:00-20:00
UST
20:00-21:00
ATH
Szerda
7:00-8:00
ATH / UST
8:00-9:00
Beavatás/UST
17:00-18:00
ATH
18:00-19:00
UST
19:00-20:00
Beavatás
20:00-21:00
UST
Csütörtök
18:00-19:00
UST
19:00-20:00
UST
20:00-21:00
ATH
Péntek
7:00-8:00
ATH / UST
8:00-9:00
Beavatás/UST
17:00-18:00
ATH
18:00-19:00
UST
19:00-20:00
UST