A sport mindig is szerves része volt az életemnek. Gyerekkoromban szinte minden csapatsportban kipróbáltam magam, ami csak elérhető volt, ami egy meglehetősen sokszínű alapot adott. Az egyetemi évek alatt az erőnléti edzések mellett három évig amerikai fociztam, aminek a hozadékaként megismerkedtem az alap szintű súlyemeléssel, valamint azzal a fegyelmezett, célorientált munkával, ami azóta is végig kíséri az edzéseimet.
Az egyetem után, munka mellett az edzéseim egyre inkább funkcionális irányba tolódtak. A Thor rendszerében közel hat évet töltöttem sportolóként, ez idő alatt az erőemelésbe is belekóstoltam, és a PWB Kupán is megmérettem magam. Az elmúlt időszakban a CrossFit felé fordultam, aminek a versenyszelleme és komplexitása azonnal magával ragadott. Ennek eredményeként sikerült az egyik legnagyobb hazai versenyen, kezdő kategóriában, korosztályos első helyet szereznem.
2025-ben elvégeztem a Thor FMT funkcionális edzőképzést is, ahol a gyakorlati tapasztalataimat egy stabil, átgondolt elméleti háttérrel tudtam megerősíteni.
Hiszek abban, hogy a fejlődés nem csak a számokról és a súlyokról szól, hanem az útról, amit közben bejárunk. Edzőként a célom az, hogy átadjam a sport szeretetét, a küzdés örömét, és segítsek abban, hogy mindenki megtapasztalja: következetes munkával többre képes, mint azt elsőre gondolná.