PASZTUCHA PETRA

Edző, sportfizioterapeuta

A mozgás mindig fontos volt számomra, több sportágat is kipróbáltam már gyerekként, felnőttként egyaránt, majd 2015-ben ismerkedtem meg alaposabban személyes indíttatásból a testépítéssel és fitnesz szektorral. Évek során folyamatos képzések, tanulás hatására mára érdeklődési körömbe a funkcionális edzés és a Crossfit tartozik nagyobb részben, illetve a pre – és rehabilitáció.

 

 

Edzőként végigjártam a ranglétrát, a teremedzőtől kezdve a teremvezetőig minden voltam, de bármelyik területen is voltam, mindig maximális odaadással végeztem a munkám. Így van ez most is.

2021. nyarán csatlakoztam a Thor Gym edzői gárdájához és kezdtem meg a munkát a zuglói teremben. Vendégeim/Tanítványaim széles skálájával foglalkozok, legyen az rendvédelem vagy amatőr sportolóktól egészen az élsportolókig bezárólag.

Alapelveim közé tartozik, hogy azok, akik hozzám járnak, megtanítsam elsősorban JÓL mozogni. Nagy hangsúlyt fektetek a gyakorlatok HELYES és BIZTONSÁGOS kivitelezésére. Edzéseimre jellemző, hogy a 16 évestől kezdve a 80 évesig minden korosztály képviselteti magát valamelyik edzésemen.

Hosszan sorolhatnám még, de a lényeg, az egészségedért, jobb közérzetedért, a jobb mentális állapotodért tenned kell és ennek egyik fontos eleme a mozgás!

Keress bizalommal, bátran kezdj bele egy új életformába, ezt akár egyéni vagy csoportos keretek közt teszed, biztos lehetsz benne jó társaság, csapat fog melletted állni az edzéseken! 

Ha pedig szintet lépnél,esetleg fejlődésed megrekedt edzésben vagy esetleg kipróbálnád magad versenyeken ne habozz és jelentkezz be állapotfelmérésre, emailen az info@thorgym.hu címre írt levélben.

„Előrejutás titka az elindulás.”

 

Születési hely: Miskolc

Születési idő: 1985. Május 12.

Magasság: 166 cm

Szakterület: Crossfit, Funkcionális edzés, Erőnléti edzés, Táplálkozás, Pre- és Rehabilitáció

Órák: Személyi és Rehabilitációs edzés, Beavatás, Athletic Body, Ust, CF Conditioning, Mobility&Stretching, CrossKids edzés

Képzettségem: Közgazdász// Személyi edző – Fitness és Testépítés// KaaTsu specialista// Gerinctréner// Erőnléti edző// Kettlebell instruktor// BodyRope instruktor// Funkcionális és Military Power Crosstrainer// Thor FMT Level 1. // Táplálkozási és Sportáplálkozási tanácsadó// Crossfit Level 1. // Rehabilitációs tréner

Kedvenc gyakorlat: Clean and Jerk 

Legjobban utálom: nincs

Sportmúlt: úszás, kézilabda, küzdősport

Példaképek a szakmából: Lantos Johnny, Kovács Lacee, Dan John, Oleksiy Torokhtiy és még sokan mások akitől tanulhatok

Ahol megtalálsz: https://www.facebook.com/petra.pasztucha/

email: pasztucha.petra@gmail.com

SZOMBATI ÓRÁK:

08:00 CF Conditioning, Power Girl, edzés pótlások

09:30 Thor CrossKids (7-10 éveseknek)

10:30 Thor CrossKids (11-13 éveseknek)


Órarend

h
k
sz
cs
p
07:00-08:00
Hétfő
07:00-08:00 :
UST
07:00-08:00 :
UST / ATH
07:00-08:00 :
UST
07:00-08:00 :
UST / ATH
07:00-08:00 :
UST / ATH
08:00-09:00
Hétfő
08:00-09:00 :
UST/Beavatás
08:00-09:00 :
UST
08:00-09:00 :
UST/Beavatás
08:00-09:00 :
UST
08:00-09:00 :
UST
11:00-12:00
Hétfő
11:00-12:00 :
Beavatás
11:00-12:00 :
11:00-12:00 :
Beavatás
11:00-12:00 :
11:00-12:00 :
12:00-13:00
Hétfő
12:00-13:00 :
UST / ATH
12:00-13:00 :
12:00-13:00 :
UST / ATH
12:00-13:00 :
UST / ATH
12:00-13:00 :
Hétfő
07:00-08:00
UST
08:00-09:00
UST/Beavatás
11:00-12:00
Beavatás
12:00-13:00
UST / ATH
Kedd
07:00-08:00
UST / ATH
08:00-09:00
UST
Szerda
07:00-08:00
UST
08:00-09:00
UST/Beavatás
11:00-12:00
Beavatás
12:00-13:00
UST / ATH
Csütörtök
07:00-08:00
UST / ATH
08:00-09:00
UST
12:00-13:00
UST / ATH
Péntek
07:00-08:00
UST / ATH
08:00-09:00
UST